Pál második levele Timóteushoz

Ez a levél is a római fogságban íródott, mint az első.

A bevezetésben felszólítja Timóteust, hogy az Istentől kapott szolgálatról el ne feledkezzen. Ebben a részben buzdítja az evangélium bátor megvallására, és arra kéri, hogy ne tagadja Pált meg, mint némelyek.

A 2. fejezetben hangzik el az egyik legfontosabb célja a levélnek. A gyülekezet vezetői nem hátrálhatnak meg az üldözések és szenvedések alatt sem.

A fejezet végén a feltámadással kapcsolatos gnosztikus gondolkodást veti el Pál.

Az utolsó időkben megnyilvánuló viselkedési formák lélekben elfordulnak az evangéliumtól, ezért is fontos, hogy a gyülekezet vezetője maradjon meg a tiszta evangélium hirdetésében, életében pedig ezek szerint éljen.

Hiszen a teljes írás Istentől ihletett. Ha pedig így van, akkor ezekhez a tanításokhoz kell tartani magát a vezetőnek, és a nyáj pásztorolásában is ezekkel kell a gyülekezet tagjait szembesíteni.

Pál Timóteust aktív pásztorolásra bíztatja minden időben.

Pál a végén, mint egy utolsó összefoglalást ad életéről. Tette, amit tennie kellett, nem hátrált meg, és a megpróbáltatások ellenére hirdette Isten evangéliumát.

„Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája.” (2Tim 2,3)

Az igehirdetőnek teljes erőbedobással kell a szolgálatot végeznie.

Három képben mutatja meg Pál a leveleiben, hogy ez mit jelent:

  • Katona: teljesen a feladatának kell szentelnie az életét
  • Sportoló: csak akkor győzhet, ha fegyelmezetten és szabályszerűen küzd
  • Földműves: fáradoznia kell, hogy arathasson

„Az evangéliumi hit megtartásáért és annak hirdetéséért szenvedni és fáradozni kell.” (Jubileumi kommentár 2379. oldal)

Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által. (Róma 5, 3-5)

Az ÚR nem hagy magadra, hanem melletted lesz, ahogy az ige is mondja:

„Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR mindenütt, amerre csak jársz.” (Józs 1, 9)

Legyünk készek szembenézni az evangélium útjában álló akadályokkal, ne hátráljunk meg, ha nehézségekkel kell szembenéznünk.

Higgyük el, hogy aki ránk bízta az evangélium hirdetésének a szolgálatát, az erőt is fog adni arra, hogy azt legyőzzük.

„De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40, 41)

Mi ennek a szenvedésnek a jutalma?

Ez az igevers rávilágít erre a kérdésre:

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4, 4-8)

„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” (2Tim 3, 16-17)

Ez Pál korában az Ószövetséget jelenti. Timóteus ismeri ezeket az írásokat, hiszen zsidó gyökerekkel rendelkezik.

Itt arra utal Pál, hogy az új keresztény élettel nem kell kidobni ezeket az iratokat, hiszen már az Ószövetség is előre utal arra az üdvösségre, amely a Krisztusban való hit által nyílik meg:

„Sőt a körülmetélkedés jelét is körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, és az igazság azoknak is beszámíttassék; és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének.” (Róma 4, 11-12)

„De tovább kérdem: Izráel talán nem értette meg? Először Mózes mondja: „Egy olyan néppel teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, értetlen néppel haragítlak meg titeket.” Ézsaiás pedig nyíltan ki is mondja: „Megtaláltak azok, akik nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem kérdezősködtek utánam.”” (Róma 10, 19-20)

„Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk, és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a mulandó dicsőség végét. De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el. Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön. De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel.” (2Kor 3, 12-16)

Ahhoz, hogy az Írtást használhassuk tanításra és feddésre ismernünk kell azt. Az Ószövetséget és az Újszövetséget egyaránt. Hiszen a kettő összeforr.

Mit is jelent az életünkre nézve az az igerész?

Tanítás: keresztény hitben való nevelés

Feddés, megjobbítás: életvezetési tanácsok

Igazságban való nevelés: Tévtanok felismerése és azokkal szembeni ellenállás

Ha Isten embere akarsz lenni, akkor vésd jól az eszedbe ezt az igerészt.

„Kérve kérlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.” (2Tim 4, 1-4)

Az evangélium hirdetésétől nem várhatjuk azt, hogy mindenki befogadja.

„Azután elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni, és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat. Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat. A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Akinek van füle, hallja!” (Máté 13, 3-9)

De mégis az a feladatunk, hogy mondjuk el az embereknek, amit Isten ránk bízott. A többi már Isten dolga.

„Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet és aki öntöz: egyek, és mindegyik a maga jutalmát kapja majd fáradozásához méltóan.” (1Kor 3, 6-8)

Isten ígéjét hirdetni kell minden körülmények között. Akkor is, ha azért megvetés, gúnyolódás, vagy akár halál jár.

Márpedig egyre gyakoribb lesz a megvetés azok felé, akik ragaszkodnak az Íráshoz és tisztán próbálják átadni Isten szeretetét az embereknek.

Az emberek egyre inkább sötétségben akarnak élni, mert a világosságban kiderülhet az igazság:

„Az ítélet pedig az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá legyen cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.” (János 1, 19-21)

Ahhoz, hogy a ránk bízott feladatot el tudjuk végezni nem a magunk erejében kell bíznunk, hanem a kegyelem állapotában kell megerősödnünk.

„Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van. És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.” (2Tim 2, 1-2)

Tehát a hitet, a tudást, a kegyelmet nem azért kaptuk és Isten nem azért engedte meg az ezekben történő növekedést, hogy megálljunk és kényelmesen hátradőljünk.

Tovább kell adnunk másoknak, mert:

„A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (Róma 10, 17)

Szeressük már annyira az embertársainkat, hogy elmondjuk nekik a jó hírt, hogy van szabadulás a nyomorúságból!

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*