Ezt a levelet Péter apostol Rómában írta Kr. u. 60 körül. Ez a levél a katolikus levelek közé tartozik. Ezt a levelet nevezik a reménység levelének is.
A levél címzettjei a Kis-Ázsiában megalakult keresztyén gyülekezetek. Célja, hogy a kísértések között lévő gyülekezeti tagokat erősítse, támogassa.
Az első részben bemutatja az apostol, hogy már az ószövetségi apostolok is Krisztusról prófétáltak, mint Messiásról, és ez a prófétálás Krisztus Lelke által volt lehetséges. Ezért a gyülekezet tagjai ne hagyják el a régi vágyaik miatt Krisztus elhívását. Inkább éljenek a felebaráti szeretetnek megfelelően.
A szent élet alapját a Krisztusban növekvő hit adja, amely segítségével lehet felépíteni Jézus egyházát.
Péter kijelenti a gyülekezetnek, hogy a keresztyénekből álló gyülekezet Isten szent népe Jézus Krisztus által. Így részesülni fognak az irgalomban.
A keresztyén emberi viselkedés szabályai közül kiemeli az apostol az emberi rendeknek való engedelmességet. Nem kivonulni kell a társadalomból, hanem az ÚR vezérletével példamutató életet élve kell hirdetni az ÚR szabadító szeretetét, dicsőségét.
A keresztyén életnek azért kell erényesnek lennie, mert Jézus ezt a példát adta a gyülekezet elé mintaként.
A keresztyén élet miatti szenvedést már Jézus előre megjósolta, így az, aki ezt átéli, Istennek adjon hálát, ne panaszkodjon.
Péter a presbitereket egyenrangú partnerként kezelte, persze a feladatok elvégzésében is hathatós szerepet szán nekik.
A záró rendelkezésekben Péter kéri a gyülekezetet, hogy ne gőgösek legyenek a kiválasztottság miatt, hanem alázatos szívűként szolgálják az Isten, és ehhez mennyei ígéret tartozik.
A gyülekezet örüljön, hogy Isten kiáradó kegyelmében élhet.
Az eleve elrendelés és kiválasztás egy szép példáját láthatjuk az alábbi igerészben:
„Péter, Jézus Krisztus apostola Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen.” (1Pét 1, 1-2)
Ahogy ezt máshol is olvashatjuk:
„Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek, a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.” (Ézs 43, 20-21)
„Jövevény és idegen vagyok köztetek.” (1Mózes 23, 4a)
„Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.” (2Kor 5, 1)
„Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.” (Róma 8, 30)
„Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban. Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.” (Ef 1, 11-14)
Sokszor érezzük talán, hogy valami hiányzik az életünkből.
Ha megszólalunk, akkor sokan úgy tekintenek ránk, mintha idegenek, jövevények lennénk ezen a földön.
Jézus azért is ment el a mennyei hazába, hogy számunkra végleges otthont készítsen elő. Mert mi a menny polgárai vagyunk. Jézus kiállította az útlevelet, amellyel bemehetünk a mennybe.
Mint Isten Jézuson keresztül fogadott fiai és lányai már nyugodtak lehetünk a végkifejletet illentően.
„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (Róma 8, 38-39)
Már az ószövetségi próféták is Jézusról szóltak:
„Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést Krisztus bennük levő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről. Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni.” (1Pét 1, 10-12)
„A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog.” (Ézs 9, 1)
„Íme, eredményes lesz a szolgám! Magasztos lesz és felséges, igen magasra emelkedik. Sokan csak iszonyodtak tőle, annyira torz volt; nem volt már emberi a külseje, kinézete nem volt emberhez hasonló. De bámulatba ejt majd sok népet, királyok is befogják előtte szájukat, mert olyan dolgot látnak, amiről senki sem beszélt nekik, olyasmit tudnak meg, amiről addig nem hallottak.” (Ézs 52, 13-15)
„Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.” (Ézs 53, 12)
„Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3, 17)
„mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által.” (Fil 1, 9)
„Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs Krisztus Lelke, az nem az övé.” (Róma 8, 9)
A Szentlélek régen és most is munkálkodik. Mégpedig a javunkra.
Régen a próféták Isten választott eszközei voltak, hogy hirdessék a világosság eljövetelét.
Aki ma hirdeti az evangéliumot, az ugyanúgy Isten elhívott szolgája. Én szeretem hozzátenni azt is, hogy méltatlan szolgája.
Nem magunktól vagyunk képesek hirdetni Isten eljövendő Királyságát, a jó hírt.
Isten az, aki eleve elrendelése alapján elhívott a szolgálatra (mint Mózest), felkészített rá, és erőt ad a nehézségek közepén is helyt állni.
„Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40, 29-31)
Az evangélium hirdetése nagyon hasznos és szükséges szolgálat: Az elcsüggedt, tájékozatlan embereknek képes világosságot adni, pontos és hiteles eligazítást nyújtani.
A jó cselekedetek nem megelőzik, hanem elengedhetetlenül követik a hitet:
„Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.” (1Pét 2, 12)
„Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát” (1Pét 2, 15)
„De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést? Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében.” (1Pét 2, 20)
„mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.” (1Pét 2, 23)
„Végül pedig legyetek mindnyájan egyetértők, együttérzők, testvérszeretők, könyörületesek, alázatosak. Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.” (1Pét 3, 8-9)
„Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata.” (1Pét 3, 17)
„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5, 16)
„Én, az ÚR vagyok a szívek ismerője, a vesék vizsgálója, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek gyümölcse szerint megérdemli.” (Jer 17, 10)
„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr. Sőt „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére”. Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat.” (Róma 12, 18-20)
A fenti igerész kiről is szól? Rólam?
Ha jót cselekszem, ha egyáltalán tudom, hogy mi a jó, akkor elvárhatom az emberek tiszteletét?
A fenti két kérdésre egyértelmű a válasz: Nem rólam szól, hanem Istenről.
Amennyiben keresztyének vagyunk, akkor Isten nagykövetei. A beszédünk és tetteink alapján fognak a kívülállók Istenhez viszonyulni.
A Jézus halála után alakult keresztyén közösségek vonzók voltak. Pedig a gyülekezetekhez tartozók jelentős része valószínűleg még analfabéta volt. Nem volt teológiai képessége.
Mégis vonzó volt egy ilyen gyülekezetbe tartozni, pedig ez nem jelentett az akkori társadalomban előnyt.
Ma itt Európa közepén üldözések nélkül sem vonzó Isten gyülekezetéhez tartozni. Talán azért, mert a gyülekezetben lévők jelentős részének élete, beszéde, cselekedete nem Krisztusi. Nem vonz, hanem taszít.
A többieket nem felemelni szeretné, hanem kitaszítani.
Ha ezen a gyakorlaton tudunk változtatni és beszédünk, cselekedeteink nem a magunk hasznát keresik, hanem Krisztus keresztjére mutat, akkor újra vonzó lesz az ÚR gyülekezetébe való tartozás.
Vélemény, hozzászólás?