Apostolok cselekedetei
A könyv szerzője Lukács, aki az evangélium, mintegy folytatását írta meg ebben a könyvben. Az evangéliumban Jézus életét és a keresztyénség keletkezését mutatja be, ebben a könyvben pedig az evangélium terjedését tárja elénk Palesztinában és az egész „hellenista” világban.
A könyv keletkezése mindenképpen az evangélium megírása utánra, kb. Kr. u. 90-re tehető, a megírás helye nem meghatározható.
Ebben a könyvben a páli levelek megírásának történetisége elevenedik meg, mintegy hidat játszik az evangéliumok és a páli levelek között.
A könyv úgy kezdődik, mint ahogy az evangélium befejeződött. Ebből is látszik, hogy a két mű szerves egységet alkot.
Az első hét fejezetben az Ősegyház kialakulásának vagyunk szemtanúi Mátyás kiválasztásával, a Szentlélek kiáradásával, és Péter bátor kiállásával a Jeruzsálemben lévő népek elé. Az Ősegyház az igaz hitvallás és példamutatás alapján Isten kegyelméből gyorsan szaporodott („azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk.”).
Péter megtelve Szentlélekkel bátran tett bizonyságot Jézus Krisztusról a nagytanács előtt, hiszen már nem volt egyedül. Isten Szentlelke, mint Pártfogó vele volt. Ma is bátran bizonyságot tehetünk, mert a Szentlélek ma sem hagy el minket. Velünk lesz a világ végéig.
Ezután az apostolok működéséről kapunk képet gyógyítások, tanúságtételek és csodák által, mely dolgok már akkor nem tetszettek a zsidó hatóságoknak (idevéve a bölcs Gamaliel történetét, aki a megbékélést hangsúlyozta).
Így ettől kezdve megindult az üldözés, melynek első vértanúját Istvánnak hívták, akinek a bátor és nyílt védőbeszéde még inkább felingerelte a bosszúra szomjas tömeget, amely meg is kövezte. A Mennyei Atyánk követése láthatjuk nem jelent gondtalan földi életet, hanem megpróbáltatásokkal teli, terhekkel megrakott életünk is lehet.
De nem kell ezt a terhet egyedül cipelnünk, mert van, aki velünk van. Jézus előre megmondta, hogy az Ő nevéért üldözni fogják a tanítványokat, de azt is ígérte, hogy aki végig kitart az üdvözül.
A nyolcadik fejezettől kezdve azt láthatjuk, hogy a terjedő keresztyénség átlépi Júdea határait és először Samáriában hirdetik az evangéliumot. Saulból a keresztyének üldözőjéből, Isten kiválasztása után Pál a pogányok apostolává lett. Nem is tehetett mást, hiszen a jeruzsálemi gyülekezet nem fogadta be, nem bízott benne. Ezért Jézusról tett bizonyságtételét Júdea határain kívül kezdi el hirdetni.
A könyv főleg Péter és Pál, valamint a hozzájuk csatlakozó segítők tevékenységét beszéli el. Míg Péter főleg Júdeában tevékenykedik, addig Pál missziói útjai Júdeán kívül zajlik le. A könyv főleg a pogányok felé fordulás kezdeteit és sikereit tárja elénk. Mindezt teszi azért, hogy bátorítsa a pogányokból lett keresztyéneket Jézus követésére és igazolja Jézus ígéreteit.
Jeruzsálemben nem volt felhőtlen az öröm Péter Júdeában lévő pogányok (Kornéliusz) között szolgálatának eredményei iránt. Megjelenik a féltékenység a zsidókból lett keresztyének körében, Péternek bizonyságtétele kellett az elfogadáshoz.
Feljegyzések szerint az első pogányokból lett keresztyén gyülekezet a szíriai Antióchiában volt. Ez a város lett a pogányokhoz intézett missziók egyik központja.
Pál missziói útjai:
- Ciprus, Kis-Ázsia Kr.u. 47-48
- Macedónia, Akhája Kr.u. 49-52
- Efezus, Korintus Kr.u. 53-58
- Róma Kr.u. 60-61
Pál első missziói útja Kis-Ázsiában zajlik azzal a céllal, hogy terjessze a keresztyén hitet, és híveket szerezzen. Habár sokan csatlakoztak Isten keresztyén gyülekezeteihez, a missziói tevékenység nem volt veszélyektől mentes. Meg kellett küzdeni a városokban lévő ortodox zsidósággal, az előkelőkkel (Likónia), valamint a vallási fanatikusokkal (Lisztra). Az első missziói út Jeruzsálemben végződik, hiszen el kell dönteni egy fontos kérdést. Vajon a pogányokból lett keresztyéneknek mennyire kell megtartani a zsidó szokásokat?
Jeruzsálemben az első „zsinat” bölcsen kompromisszumos határozatot hozott azzal, hogy a zsidó törvények megtartását néhány kivételtől (bálványáldozati hús, vér, megfulladt állat, paráznaság) eltekintve nem követelte meg a pogányokból lett keresztyének számára. Ezzel lehetőséget adott az evangélium elterjedésének.
Pál második missziói útja már Kis-Ázsián túlmutatva a hellén világ jelentős városait, beleértve Athént, érinti. Ezen az úton csatlakozott Pálhoz Timóteus, akit Pál fiaként szeretett.
Ezen az úton is verések, kövezések, börtönzések voltak az útitársaik. De ezek nem rettenték el Pált és munkatársait attól a feladattól, amelyet Isten számukra kiszabott.
Athénban, a hellén világ központjában is tudta hirdetni Jézus megváltását. Itt meghirdeti a minden nép számára elkészített megtérés lehetőségét.
Pál harmadik missziói útja már a meglévő gyülekezete megerősítését szolgálta. Efezusban három évet tölt, és csodákat tett, tanította a hozzá fordulókat, a környező települések keresztyén gyülekezeteit erősítette.
Milétoszban a Lélektől indítva újra Jeruzsálembe megy tudva, hogy fogság és nyomorúság volt eddig is az útitársa, de az evangélium hirdetésének szolgálata számára mindennél fontosabb.
A meglátogatott gyülekezetekben véneket (presbitereket) állított, akiknek a feladatává tette a nyájra való odafigyelést és az idegen befolyások kívül tartását.
Jeruzsálemben már az utolsó nagy útra való felkészülés zajlik. Irány Róma, az akkor ismert legnagyobb birodalom fővárosa volt, ahonnan már kitiltották a zsidókat. Ide már nem szabad emberként, hanem fogságba vetett rabként érkezik.
A hosszú fogság után a Rómába tartó út is Istenről tesz tanúbizonyságot. Mindenki megmenekül a hajótörésből, aki hallgat Pál szavára. Jézusra emlékezve vette Pál is a kenyeret és hálát adva törte meg.
Rómában is hirdeti az evangéliumot és kifejtette, hogy az Isten üdvössége a pogányoknak küldetett.
Ezzel Pál az akkor ismert teljes nyugati hatalmakat bejárta és mindenhol Isten dicsőségét, Jézus szabadítását hirdette.
Isten igéjének a hirdetése nem természetes, az emberi természetünkkel nem összeegyeztethető. Azért a Szentlélek segítségére van szükségünk saját magunk legyőzősére.
„Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.” (Apcsel 4, 31)
Mindig lesznek akadályok, amiket le kell győznünk. Ha ezek nem tántorítanak el, akkor sikeresek lehetünk az evangélium hirdetésében.
„…behívatták az apostolokat, megverették őket, azután megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Jézus nevében, és elbocsátották őket. Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért; és nem hagytak fel a naponkénti tanítással a templomban és házanként, és hirdették, hogy Jézus a Krisztus.” (Apcsel 5, 40-42)
„És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe. Hogy mi ér ott engem, nem tudom, csak azt, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” (Apcsel 20, 22-24)
„De mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni népének és a pogányoknak.” (Apcsel 26, 22-23)
„De Pál így felelt: Miért sírtok, és miért keserítitek meg a szívemet? Hiszen én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért. Amikor pedig nem hagyta magát meggyőzni, megnyugodtunk, és azt mondtuk: Legyen meg az Úr akarata!” (Apcsel 21, 13-14)
„Helyesnek tartjuk tehát, hogy tőled halljuk meg, hogyan gondolkozol. Mert erről az irányzatról tudjuk, hogy mindenfelé ellenzik.” (Apcsel 28,22)
Alig merünk megszólalni az emberek előtt, ha a hitünkről van szó. Miért? Mert félünk az emberektől, félünk a következményektől. Félünk, hogy kinevetnek, megaláznak, háttérbe szorítanak. Félünk mindentől, ami a komfortunkat érinti.
Pedig az ige mást mond:
„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.” (1János 4, 18)
Ne felejtsük el, hogy azért vagyunk, hogy Isten szeretetét továbbadjuk másoknak, Isten ezt várja el:
„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Máté 10,32-33)
Kész vagy feláldozni az életedet Jézusért? Vannak akik ezt megtették és megteszik ma is.
„Ti keménynyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is. A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig ti az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek, akik bár angyalok által kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.” (Apcsel 7,51-53)
István volt az első vértanú, akit a Jézusba vetett hitéért kivégeztek. Nem volt megalkuvó a politikai és vallási hatalommal szemben. Csak egy volt fontos a számára – Jézusba vetett hitéről beszélni, bármi történik is.
A halálával nagy dolgok vették a kezdetüket. Először itt hallunk egy Saul nevű fiatal emberről, aki egyetértett a kivégzéssel. Majd később ezt olvassuk róla.
„Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” (Apcsel 9, 13-16)
István kivégzése elindított egy feltartóztathatatlan folyamatot. Jézus követői szétszóródtak Júdeán kívüli területekre is és elkezdődött a keresztyén hit terjedése. A politikai és vallási vezetők el akarták fojtani egy folyamatot és Isten pont ezt használta fel a terjedés megindítására.
Amikor vallást teszünk a hitünkről, akkor ne azt nézzük, hogy mit szólnak hozzá. Tisztán hirdessük az igét és higgyünk abban, hogy a Szentlélek elvégzi helyettünk a munka nagy részét.
A törvény mindenek felett? Vagy Istennek más tervei vannak az életedben?
„Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az ÚR Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent? Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten, hogy megtérjenek és éljenek!” (Apcsel 11, 17-18)
Péter beszámol az ősgyülekezetnek arról, hogy a pogányoknak adatik a Szentlélek és elképzelhetetlen módon megtérnek Istenhez.
„Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: „Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívőkké lettek. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.” (Apcsel 13, 47-49)
„Amikor megérkeztek, összehívták a gyülekezetet, és elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre.” (Apcsel 14, 27)
„Miután a gyülekezet útnak indította őket, áthaladtak Fönícián és Samárián, elbeszélték a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek minden testvérnek.” (Apcsel 15,3)
Tehát beteljesedik az Ószövetségben megírt prófécia és Isten kegyelmét nem csak a zsidók, hanem a pogányok is megkapják. Ezzel Isten népéhez tartozhatunk mi is örökre.
Jézus vére által Isten családjába tartozhatunk zsidók és nem zsidók közösen. Mekkora felelősség! Egy családba, ahol a szeretet uralkodik, ahol Pál által írtak tökéletesen megvalósulnak: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Fil 2,3-4)
Milyen csodálatos gyülekezet! Tegyük meg ma az első lépést ahhoz, hogy a mindennapjainkban rólunk ezt mások észrevegyék.
Vélemény, hozzászólás?